Zászlóvivő élharcosa voltam a közösségi portálnak. Hittem benne, hogy azokkal az emberekkel, akikkel nincs napi kapcsolatom, de érdekel a hogylétük, prímán ellötyöghetek.

Hogy miért csak voltam? Nézzük csak... 

Viszonylag aktív - mint később kiderül - túl aktív posztoló vagyok. Extrovertált (érdeklődésével a külső világ felé forduló, aktív) személyiség. Arra vonatkozóan nem találtam adatot, hogy gyógyítható-e. 

Szeretemes találkozásnak indult. Olyan emberekkel terveztem együtt tölteni az estémet, akiket szellemileg és emberileg is kiváló csapatnak jellemeznék. Régen nem találkoztunk. Van közülük, akivel viszonylag sűrűbben és mélyebben figyeljük egymást, de a többiekkel is a pozitív nyitottság volt az uralkodó érzelem. ...

Le kell szögezzem a cím és közöttem egyszerűen nincs közös nevező. Kedves Olvasóim egy részét itt bizonyára elveszítettem, de az őszinteség mindenek előtt. 

Májusban születtem. Addigra már a legkeményebb tél is feladta a küzdelmet és menthetetlenül melegedett az idő. Talán ezért viselem nehezen a hideget. Pontosabban a hideget és a mozgást együtt. Kezdjük az elején...

Életem első korcsolyáját harmadikos koromban kaptam. Fehér volt és gyönyörű. A karácsonyfa alatt, a parketten próbáltam ki először. Drága jó Apám szemöldöke - úgy emlékszem - a háta közepéig ugrott fel, amikor az első recékkel peckesen próbáltam egyensúlyozni több kevesebb sikerrel. 

Na igen, de hol is használom majd én ezt a csodát? Akkoriban szokás volt ...

Nem mindig van kedvem írni... Még akkor sem, ha amúgy lenne mit. Itt ez a hülye tél, már elég belőle! A hangulatából, a színeiből, az illattalanságából. Tavaszt szeretnék! MOST! Talán, mert jómagam is tavasszal születtem és hedonista ember lévén imádom magam ünnepeltetni. Jó, hogy lassan betölthetem végre a 28. évemet. :-)))))) Butaság. Öregszem. Talán ez abból derül ki a legjobban, hogy nosztalgikus pillanataim vannak... Itt van mindjárt ez a tavasz téma. Érdekes - és talán érdemes lenne egy pszichológussal kianalizáltatni -, hogy a boldogságos tavaszról miért éppen a kisiskolás korom jut eszembe először. Nem a tizenévességem, vagy a huszonéves időszakom. Pedig akkoriban biztosan voltak - talán éppen viszonzott - szerelmeim is, de ...

Csöpi pótolhatatlan. 13 éven át volt társam jóban, rosszban. És én is neki. Már nem él. Csak a szívemben. Ez mondjuk elég giccses és szinte látom magam előtt a glitteres csillogó villogó csillámpónis táblákat... De az érzés valahol tényleg ilyesmi. 

Mielőtt leültem írni, megnézhettem volna, hogy írtam-e már erről, de nem néztem. Írok hát újra. Csöpi meghalt. Tegnap volt két hete. Elengedtem. Vannak észérvek, amikkel felesleges vitatkozni. De valahogy az még nem megy, hogy eltemessem. Atyaég! Nehogy azt képzeljétek, hogy betegember módjára a fagyasztómban tartom! Nem! Elhamvasztották. Egy erre szakosodott siófoki cég. Emberséges vállalkozás. Emberséges emberekkel. Azokban az órákban ez ugyanis nagyon fontos. És most az az apró test ...

Az igazságot megvallva, nem is igazán tudom hogyan kezdődött...

Talán egy Zenebutik klip, vagy Három kívánság... Egy biztos, szerelem volt első látásra. Halkan jelzem csak meg, hogy akkortájt éppen ötödik osztályos voltam, nővé érésem igen kezdeti szakaszán. Semmit nem tudtam Róluk. Csak azt, hogy tetszik a zenéjük (már a Modern Talking szintirészeit is szerettem) és főleg az énekes. A korkülönbséget akkoriban sem mérlegeltem. Irány a Sugár Keravill boltja, mert hát ez volt az egyetlen lemezbeszerző hely. Zöld borító, rémítő felső rész... de a hátkép... hát ott voltak ŐK. Kiki ének. Ez volt a mindent eldöntő információ. Nem tudom, akkoriban volt-e meghatározva célközönség, de én fan lettem. A magam visszafogott, szelíd ...

 ... akkor a legtöbben sajnálják. Vigasztalják, vagy győzködik. Pedig igazán egyikre sincsen szükség.

Amikor egy nőnek 36 évesen egy 15 éves kutya a "gyereke", az sokaknál pláne kiveri a biztosítékot. 

Egymillió éve volt, mégis elevenen él bennem az a szombat délután, amikor Isaszeg felé autókáztunk az első férjemmel. Szeretek autókázni. Beülni és csak menni a világba. Nézni a tájat, az embereket. Egy gyorsforgalmi út kellős közepén megállt egy teherautó, a sofőr kidobott belőle egy apró testet, és elhajtott. A kis test (akkor még bizonytalan volt a besorolása) pedig lélekszakadva rohant az autó után. Megfordultunk, pedig akkoriban is volt már három kutya otthon. Kezdődött a halálos futam. A kutyus (mert addigra kiderült, hogy egy ...

Vannak olyan illatok, amiket ha megérzek, emlékek milliói tódulnak a szívembe. Ezek a napok amúgy is az emlékezés jegyében telnek. Mindannyiunknak vannak halottai. És ahogy öregszünk, egyre több szerettünk már csak a gondolatainkban él. 

Az én legfontosabb hiányom az Apu. Már 18 éve elment. Váratlanul. Kis hülye voltam még, hiába a 18 évem. Önfeledten tomboltam az Ikarus discóban, szédültem és szédítettem a fiúkat. Világgá készültem. Aztán egy reggel drága jó Anyám sápadt arcán és remegő szájszélén láttam, hogy a könnyed gyerekkornak visszavonhatatlanul vége szakadt. Szeptember volt. Erős voltam. Munkahelykeresés, családfenntartás, nemsírás és Anyu támaszának lenni. Ezek voltak a napi feladataim. Senki nem láthatta rajtam a ...

Annyiszor írtam már arról a bizonyos közösségi portálról... Persze, lehet szidni, lehet megítélni az azon élőket, de én mégis hálás vagyok érte.

Egyrészt olyan emberekkel tarthatom a kapcsolatot, akik több száz kilométerre élnek tőlem, vagy akár a világ másik végén, másrészt pedig az igen közeliekkel is értekezhetek.

A minap (Bébikém remélem érted!) irodám magányában rám tört az alkotási vágy. Ezt jobb híjján egy fb alkalmazásban éltem ki. Előkaptam egy papírt és tollat, elkezdtem sorolni a neveket, kik azok, akik erős karakterük miatt szerepelni fognak benne. Gondolkodás nélkül pötyögtem be az illetőkre legjellemzőbb dolgokat és az enter gomb lenyomásával a világ elé tártam... Vicces volt nézni, ahogy egyre-másra ...

 Nem is pontos így. A legközelebb talán az áll a valósághoz, hogy csodálattal teli furcsánnézés... Hogy kikre? Hááááááááát azokra, akik élveznek tornára járni. Én inkább azt élvezném, ha a genetikám olyan testtel áldott volna meg, hogy ne kelljen még csak a közelébe se menni egyetlen tornateremnek se... De nem! Egy hete semmiféle kenyércuccot nem eszem. Nem tudom más hogy van vele, ezek a mai mérlegek sem olyanok már mint tíz éve voltak... és a mosóporokról nem is beszélve... Egyszerűen mennek össze a ruháim, pedig rendesen öblítem. Ilyen panasszal hova kell fordulni, kérem szépen?

Visszatérve a tornázás gondolatához. Nagyjából tíz évvel ezelőtt volt egy igen aktív időszakom, hetente háromszor mentem, amiből a pénteki napom ...

Szívszorító, ha valami a végéhez ér. Az emberben tombol a düh, a kétségbeesés és az önsajnálat. Bennem legalábbis. 

Ennyi idősen ki kell mondani végre, alkalmatlan vagyok a tartós párkapcsolatra. Sohasem hittem volna. Az én szüleim a szó szerinti megvalósulásai voltak a "boldogan éltek míg meg nem haltak"-nak. És, hogy ez mennyire igaz, arra az ember csak felnőtt fejjel jön rá. Hisz az Anyu még él. Szerencsére. De a boldogsága az Apuval együtt oda lett.

Vannak beszélgetések, amiket nem lehet halogatni. A szerencsés helyzet az, ha mindketten azonos szándékkal ülnek le egymással szembe. Tudom, hogy hónapok óta nem megy a dolgunk, mégis libabőrös voltam, amikor a férjem azt monda: elköltözik.

Három év együttlét, egyetlen szóval véget ...

  TELEFONÁLJON MOST!

avagy nézzük meg milyen ma egy varázspálca!

Unalmas csütörtök délelőtt. Kint esik az eső.   Én és a náthám ágyban, párnák között.

Nézzük mi megy a tv-ben! Kedves, de bugyuta sorozatok; világmegváltó politikai párbajok ismétlése. Az egyik csatornán a mű virágokkal teletűzdelt stúdióban, mű haját büszkén dobáló mű sorvezető-hölgy rebegteti mű szempilláit, az új mű fogsorát láthatóan még nehezen használó, hajdan szebb napokat is látott operett bonvivánra. Hm, úgy tűnik semmi kedvemre való. Újabb nyomás a program gombra. Nem adom fel.

Kitartásom jutalma a televíziós vásárlás fellegvára: a WS Teleshop. A pénzköltség ezen lehetősége a hetvenes évek közepén Amerikából indult világkörüli ...

Hihetetlen, hogy egy egyszerű hajszínváltás mennyire befolyásolja az életet! A barna haj mögé el lehet bújni. Nem hivalkodik, nem kiált rá az emberekre, hogy Hahóóóó itt vagyok, vegyetek észre! Puha hallgatásba burkolózom. Talán mert túl sok mindent kellene kimondanom, talán azért mert már eddig is túl sok mindent mondtam. 

Szükségem lenne az egyedüllétre, de kinek adatik ez manapság? El- és átgondolni, mire is van szükségem a továbbiakban.

Én ennyire még az ősznek nem örültem. Talán mert a hangulatom is ilyen borongós, utálnám, ha napsütésben kellene világmegváltanom. Egyszerűen imádom a hűvös szellőt, a fáradtan pislákoló napsütést, aminek már érezhetően nincs ereje, de még nem engedi eltakarni magát a felhők által. 

...

Hanyagoltam az írást. Kedvtelenül nem akartam. Olyan nehéz napok vannak mögöttem, amilyenek talán előttem is. Az életem állandó változásban van, amikor semmi másra nem vágyom, mint stabilitásra. Ez 36 évesen, közelítve a negyvenhez, talán normális.

Bébikémmel egy nagyon komoly beszélgetésen vagyunk túl. Lelkileg erősített. Új imidzs. Erre van szükségem. Persze, rám teljesen jellemző módon, először a könnyebbik részével kezdtem. Hajszínváltás. Nagy döntés. Túl sokaknak tetszett a szöszifej. Túl hivalkodó volt. Persze a vidámság és az igény a központban létre, valószínűleg alaptulajdonságom.

Egyszerű keddnek indult ez az augusztus 17-e. Csak én tudtam, hogy új életem első lépését teszem meg. ...

Sok visszajelzést kapok, hogy szívesen olvassák az írásaimat és vannak, akik talán szeretik, de amikor rajonghatnékom van, az uncsi. MÁRAkinek... :-)

A mostani agymenésem négy nap summázata lesz... azt hiszem... vagy legalábbis így tervezem. Utólag már nem javítgatok rajta, úgyhogy majd a végén szembesülök a produktummal.

Az "emeletesség" régen kezdődött. 24 éve. Amikor a fekete-fehér lemezüket a kezembe vettem és végignéztem a borítón szereplő arcokat, akkor jött először az a gyomortájéki bizsergés. Ezek voltak a nővéválásom és a nemi identitásra ébredésem első pillanatai.

Így aztán természtesnek tűnt, hogy a Fiúk által szervezett táborozásra az elsők között jelentkeztem. Betty barátnőm partnerem volt. Ebben is.

...

 Háááááááááááááááááát ez a siófoki koncert... Szombat. Eleve kétmillió fok... Coke strand. A férjek vittek bennünket tombolni, ők meg okosan hűsölős-sörözős délutánt tartottak.

Bébikém első dolga volt, hogy beállt egy végeláthatatlan sor végére, mert kitikkadásunkat egy kis ásványvízzel szerette volna enyhíteni. Minimálisan 25 perc állás, nálam két agyvérzés és egy infarktus után hozzájutottunk a 300.-Ft/db-os vízhez. Bébikém fizette. A hűsítő nedüvel a kezünkben és imádott Patkó Béla születésnapi ajándékával a hónunk alatt (ez a hón egy idióta szó...) irány az első sor. Csilla, Szilvi, Zsófi már ott voltak. Odahelyeskedünk hát mi is. A hokiütőt (szülinapi ajándék) egy törölközőbe csavartuk, ...

Egyke vagyok. Ennek minden előnyével és hátrányával. És késői gyerek. Ennek minden előnyével és hátrányával.

Korán meg kellett tanuljam, hogy egyedül is helyt kell álljak az életben. Az Apu 56 évesen halt meg, én akkor érettségiztem. Továbbtanulás, külföldi nyelvtanulás köddé vált. Maradtam itthon, mert az Anyu összeomlott. Ráadásul szívbeteg is.

Mit tehet Bárányani 18 évesen, közgáz érettségivel és nulla gyakorlattal? Express újságot vásárol és talpal munka után. Ne felejtsük, mindez 18 évvel ezelőtt történt. Már akkor sem volt egyszerű normális helyet találni... Voltam három egész napig eladó a Ferenciek terén. Sírva mentem haza a 7-es busszal. Nem voltam egy "rátukmálós", ha valaki kifolyt a ruhából, nem tudtam azt ...

Az egész egy iwiw hírdetéssel kezdődött... 2009. január-t mutatott a naptár."A Riporteriskola felvételt hírdet...". Hm... Katt rá és olvasás. Akkor még nem is sejtettem, hogy egy új időszámítás kezdete ez. De erről még később.

Az elolvasás után következett (a Bárányannánál olyan természetes) para. Áááááááá... 35 leszek, kell ez nekem? Áááááá... mindenki tuti fiatalabb lesz! És egyéb hasonló öngerjesztő mondatok. Jelentkezést azért elküldtem. Biztos, ami biztos.

Felvételi előtti este. (Ha filmet forgatnék, akkor alulra scriptelném, hogy 2009. január 15. 22.30. Budapest, mindehhez persze gépelős hangot is adnék. Olyan X-Aktásan.) Ádám (férj) és én a hálószobában tévézünk, nálam újság. Elle ...

Na kérem, ez is egy olyan dolog, ami megosztja az emberiséget. 

Vannak, akik undorral nézik, és vagyunk mi tetováltak. Jóóóóóóóó, van akinek tetszik, de nem csináltatna magának... Lehet gyávaságból. :-)

Én imádom. Persze, nagy valószínűséggel ez is a mazochizmusom felszínre törésének egyik módja. Hogy is kezdődött?

Volt egyszer, hol nem volt egy lány - akkortájt nagyjából 25 éves -, akit nagyon foglalkoztatott, az önkifejezés ezen módja. Más akart lenni. Volt már neki pink színű haja, meg vörös is, fekete csíkkal, de az nem volt elég. Többet akart. Művészibbet. Megmaradósat. Na jó, az ötlet megvolt, hogyan tovább? A lánynak fogalma sem volt, hova menjen "varratni". És a Sors - mint olyan sokszor azóta is - ...

Harkány ( horvátul   Harkanj )  Pécstől  25 km-re, a  Villányi-hegység  lábánál található nevezetes fürdőváros. Budapesttől durván 227km-re van, ami nagyjából három és fél órás autóút.

Életemben egyszer jártam arra - 2007-ben - egy Neoton koncerten. Amikor most az Első Emelet koncert miatt, Bébikémmel (Igaz Bernadett, fotó mellékelve) tervezgettük, hogy megyünk-e vagy sem, picit elbagatelizáltuk a távolságot.

De egy Első Emelet koncert biztosan ér ennyit. Nekünk. Ezer fok volt. Fülled meleg a strandon, fürdőruhás embertömeg. Olyan érzésem volt, mint amikor anno drága jó Anyámmal (Bárány Imréné, fotó mellékelve) egy csomó időt töltöttünk a Palatinus strandon. Jó kis békebeli hangulat, klóros ...

Lassan három éves történések ezek...

Az akkori (második) házasságom a végét járta. Az építkezés kész volt. Unatkoztam. Nem is tudom hogyan keveredtem erre az oldalra. Az tény, hogy ottragadtam. Imádtam újabbnál újabb képeket feltenni és várni a reakciókat. Milyen érdekes, hogy ha fehérneműs (jelzem szépre retusált - köszönöm Kendefi Gábor - ) képeket tettem fel sokkal népszerűbb voltam, mint az őszi garbós, melankólikus fotóimmal... Ilyenek a pasik. Meg persze mi csajok is ilyenek vagyunk.

És én ott kezdtem el először naplót vezetni. Mindent leírtam, akárcsak itt, hogy mit vettem fel, mit hallgatok, milyen kedvem van. És vadidegen emberek kezdték olvasni, lányok, fiúk vegyesen. Furcsa érzés volt, aztán ...

Nehéz. Főleg, ha egy élet a tét...

Nem műttettem meg Csöpit. 

Az egész úgy volt, hogy örlődtem... Néztem otthon, hogy végre újra normálisan néz ki, eszik, iszik, rohan, ugat, boldog. Mi lenne a jobb neki, ha újra felvágnák a pocakját és három hétig sebekkel létezne, vagy ha élhetne így, ahogyan most.

Persze a rák rohadt dolog. De ki garantálja, hogy máris nincs benne áttét? Hogy a műtét valóban meghosszabbítja az életét? Meddig? 15 éves.

Tegnap elmentem a Bazilikába. Beültem. Sírtam. Fájt az élet. Fájt a sok teher rajtam. A sok-sok döntés, amivel könnyítem mások, nehezítem a saját életemet... vagy fordítva.

Nem vagy "műhívő". Szoktam imádkozni, mert jó hinni abban, hogy van egy felsőbb hatalom. Hogy van, aki figyeli az ember ...

Már megint műtét lesz... Holnap. Édes Csöpikém testét kell szabdalni. Jó három hete volt az első beavatkozás, találtam rajta egy daganatot. A cicijénél. Tegnap kiszedték a varratokat. Olyan jól van. Rohangál, ugat, házatőriz. Én meg újra kiteszem egy ismételt kínnak. De mi mást tehetek? A legjobbat akarom neki, féltem, aggódom érte.

Mint tudjuk, nekem nincs gyerekem. Még. Így aztán az összes ezirányú imádatomat erre az apró testre tuszkolom. 

Rettegek. Altatás. Mi lesz, ha... 

DE NEM! Félre minden negatív gondolat!!!! Mulmikámmal minden rendben kell legyen! Az orvos felkészült, vigyáz rá! Mert jaj neki, ha nem!

 Ha boldogult ifjúkoromban megkérdeztek volna - és lehet, hogy megkérdeztek, csak már nem emlékszem rá -, hogy 36 éves koromban milyen életkörülményben látom magam, akkor biztosan nem a mostanit írom le... Nem vagyok a helyemen. Pontosabban nem ezen a helyen szeretnék lenni. Akkor miért nem váltok? Mert gyáva vagyok. Mert nem rossz így, csak éppen a vágyaim egészen máshol vannak. Mert ennyi idősen végre meg kell(ene) tanulnom kompromisszumokat kötni. Mondjuk ez az, ami nem megy. Néha próbálom. Néha elegem van mindenből és olyankor persze csakazértse. 

Sokszor eszembe jut, hogy ha kérhetnék bármit az életben, akkor mi is lenne az. Persze a szeretteim éljenek örökké, meg a világbéke is, de komolyságosan, viccet félretéve egy olyan kapcsolatra ...

Egyke vagyok. Igy aztán gyerekkorom óta a "barátnőimből élek". És mivel a felnőttkoromban sem született testvérem, ez a helyzet gyakorlatilag változatlan. Nem igy a személyek. 

Én azon kevesek közé tartozom, akik hisznek a felnőttbarátságokban. Életem egyetlen gyerekkori barátnője, Bébikém fedőnév alatt fog szerepelnimajd az irásaimban. Vele 1988-ban, a középiskola első osztályában ismerkedtem meg és eleinte német Bravo újságból kivágott CC. Catch forditásokra korlátozódtunk (jelzem Ő akkoriban egy az egyben úgy is nézett ki, mint a fent emlitett művésznő). Én akkoriban (is) George Michael fan voltam, és a forditásaimért Bébikém az ő képeivel lepett meg. Remélem, én akkoriban nem hasonlitottam George-ra. :-)

...