Na kérem, ez is egy olyan dolog, ami megosztja az emberiséget. 

Vannak, akik undorral nézik, és vagyunk mi tetováltak. Jóóóóóóóó, van akinek tetszik, de nem csináltatna magának... Lehet gyávaságból. :-)

Én imádom. Persze, nagy valószínűséggel ez is a mazochizmusom felszínre törésének egyik módja. Hogy is kezdődött?

Volt egyszer, hol nem volt egy lány - akkortájt nagyjából 25 éves -, akit nagyon foglalkoztatott, az önkifejezés ezen módja. Más akart lenni. Volt már neki pink színű haja, meg vörös is, fekete csíkkal, de az nem volt elég. Többet akart. Művészibbet. Megmaradósat. Na jó, az ötlet megvolt, hogyan tovább? A lánynak fogalma sem volt, hova menjen "varratni". És a Sors - mint olyan sokszor azóta is - segítségére sietett: a buszról, amivel dolgozni járt, látott egy hírdetést a Rákóczi úton. Többször bámulta a kirakatot, mire le mert szállni. Renegade Tattoo, ez volt a kiírás. Bárány Ani soha nem volt igazán félős. (Mármint kívülről. Belülről persze tiszta para. Azóta is... De ezt szerencsére senki nem tudja.) A lépcsősor egy pincehelyiségbe vezetett, leérkezve pedig terráriumban valami hüllő, meg amcsi zászló a falon, meg egy nagy kép a Szelíd motorosok c. filmből. A pultnál egy igazán mosolygós csaj állt, némileg oldva Ani nem létező feszültségét. Aztán nem sokkal előkerült Ő. Ő=Balogh Balázs. A "varroda" művésze. Meg a kérdés, hogy milyen tetoválást szeretne csináltatni. Passz. Milyet lehet? - volt az okos válasz. Erre a lányt leültették nagyjából ötven darab albummal. Öööö... Legyen nonfiguratív! Ani örült, hogy ebben a közegben ezt a szót viszonylag hamar, és gond nélkül kimondta. Miután kimondta az jutott az eszébe, hogy mi van akkor, ha később - évek múltán - az ő nonfi tetoválását valami vállalhatatlan párt, vagy egyesület tűzi a zászlójára, mint embléma. Na, akkor ez dobva. Király! Akkor legyen más. De mi? Halálfej, pók, csiga, meztelennő (mondjuk ez nem volt sokáig opció) vagy valami virág? Virág!!!! Ez az! Az album pont egy tűzliliomnál volt nyitva. Az jó lesz! A tűz nélkül lehet? - kérdezte Bárányani. Lehet, de akkor nem mutat olyan jól. - válaszolta Balogh Balázs. Basszus! Nem mutat jól? Olyat nem akarok. Mutasson jól! Egyszer élünk! Utánam a tűz(özön). - gondolta a lány. És megbeszéltek egy időpontot.

Egyetlen percig sem volt kétely bennem, hogy jól döntöttem. Balogh Balázs zord külseje mögött (fotón balra), egy értelmes, nyitott gondolkodású, a szó szoros értelmében jóember lakozott. Ezt akkor még nem tudtam. De az azóta eltelt tíz év alatt volt szerencsém megismerni. Visszajárok ugyanis.

A tűzliliom még azon a nyáron elkészült. Nem olyan lett, mint az albumban volt. Más. Szebb. Bárányannásabb. Mikor először megláttam, elsimult a világ. Enyém volt! Aztán jöttek-mentek a krízisek, boldogságok az életemben, én pedig hűséges maradtam a Renegade-hoz. Először a bokám miatt mentem vissza, akkor már konkrét ötlettel. Kúszónövényt szerettem volna, ami befonja a lábam... És befonta...aztán átterjedt a karomra, a hátamra, a derekamra... Szeretem tetszik. Másnak is. Volt amikor a mozgólépcsőn szólított meg egy lány (egy kiskosztüös, konszolidált külsejű), hogy nagyon szép.

És hogy otthon mit szóltak hozzá? Hát ez egy másik történet... :-)