Tökéletesen felépített hadművelet volt. Első kanyarban olyan zenekarok koncertjére vitt el, amik létezéséről addig még csak nem is sejtettem. Aki kicsit is ismer, az látja az arcomat, amint a Parkba készülődök egy Ocho Macho koncertre. Aztán később egy Szabó Balázs Bandájára (jelzem Őket bírtam), némi Besh O Drom-mal erősítve.

A végállomás viszont teljesen egyértelmű volt: A Quimby. A Kedvenc!

Vannak barátságok, amikért az ember elmegy olyan helyekre is, ahova önszántából soha nem menne... így kezdődött.

Tökéletesen felépített hadművelet volt: jegyek megvásárolva az A38 hajóra és rá egy hétre Szombathelyre is.

Adri tudja, hogy az én rajongásomnak kell legyen alanya. Kevés olyan zenét hallgatok, ahol az előadó nem fog meg. Vizuálisan is. Mentségemre szolgáljon, hogy azokban az években voltam tini, amikor a zenénél fontosabb volt az ultrajóképűség. És miképpen győzhető meg egy ThomasAndersen, GeorgeMichaelen és ElsőEmeletKikin szocializálódott lény, hogy egy füstös hangulatú alternatív helyen is jól érezheti magát? Nehezen. De becsületére legyen mondva, nem erőltette. Nem hallgattatott már hetekkel előtte cédéket. Egyszerűen csak ragyogó szemmel beszélt Róluk.

És egyszer csak ott voltam. Az A38 hajó színpada előtti első sorban. Teltház. Idősebbek is, fiatalok is. Inkább csajok. Ha egészen őszinte akarok lenni - és ez az én blogom tehát miért is ne lennék az - összesen 2 azaz kettő darab Quimby dalt ismertem. Jó! A Most múlik pontosan-nal hármat. De azt akkor még nem tudtam, hogy az... (Pszt!)

Akkor leírom az első benyomásomat Róluk. Hangsúlyozom első benyomás, tehát azóta némileg, itt-ott változott. :)

A Kiss Tibi: Adrika ragyogó szemei mellett, a helyszínen nagyjából még háromszáz másik ragyogó szem csillogott, mikor megjelent. Szinte nappali fénybe öltöztették a komor őszi estét. Figyelni kell rá. Egyszerűen van valami olyan kisugárzása, amitől úgy vagy libabőrös, hogy nem tudod pontosan félsz-e tőle, vagy vonz, mint a mágnes. Néha mosolyog. Olyankor vonz. Néha viszont olyan elrévedező, mintha egy padlásszobában ízlelgetné a legutoljára leírt hangjegyeit. A sztárság - rossz értelemben vett - egyetlen ismérvét sem találom rajta. Pedig megőrülnek érte. Amikor olyan dalokat hallok, amelyeknek komolyabb mondanivalója van, mindig azon jár az eszem, hogy miközben énekel az előadó, mire gondol? Tényleg! Erről egyszer, ha tehetem muszáj lesz elbeszélgetnem vele.

Mivel nem ismertem a dalokat, volt időm vizsgálni a Zenészeket. Hat egészen különböző karakter. Semmit sem tudok Róluk (A blog témája tavaly novemberi, azóta mindent tudok róluk. :))) )

A Trombitás (Kárpáti Dódi) például annyira szuggesztív, hogy először megijedtem tőle. Hiába voltam ezer évig német szakos, a színpadon erős gesztikulációval használt szavak valahogy megdermesztettek. A tömeg viszont tombolt. Talán a koncert alatt legjobban ekkor. 

Ha külső alapján kellene megmondjam, melyikük tetszik, mint pasi, akkor nyilván a Zongoristát (Balanyi Szilárd) mondanám. Mert szép a keze, trendi a ruhája és folyton mosolyog. A mosoly pedig mindig vonzó. Az, hogy a mosolynál csak egyetlen vonzóbb dolog van - az amikor az illető szándékosan nem vesz észre - , az csak később lett világos. Adrival - pár kivételtől eltekintve - nem azonos az ízlésünk. Férfiügyileg. Az egyetlen személy, akikre felhívta a buli előtt a figyelmemet az a Kongás (Varga Livius Csaba Ferenc). Már a neve is szokatlan. Ez mondjuk nyilván legkevésbé az ő érdeme. Énekel, dobol és szerepel, mint egy amerikai színész. A reflektorfény az ő közege. Furcsa, hogy ugyanezt Tibinél nem érzem. Az ő szereplése más. Mégis hozzám inkább ez, a fényben fürdőző áll közelebb. Vicces és szórakoztat. Figyelem őt. Nem lehet nem figyelni.

És a dalok követik egymást. Boldog mosollyal az arcomon éneklem a "túrórudis" dalt és az Ajjajajj-t. Igen, ezt a kettőt ismertem. Ahogy múlt az idő, egyre kíváncsibb lettem. Hogy mi az, ami ezt a hat embert ennyire különössé teszi? Hogy - bár ezer koncerten voltam már - mégis ritkán éreztem ilyen összetartozást a színpadon. Hogy - bár hat különböző karakter - mégis mennyire tökéletesen tudnak egy irányba nézni? Mondjuk ezért jó, hogy tényleg teljesen kívülálló voltam, mert ilyeneken egy igazi rajongó nem gondolkodik. Koncert közben legalábbis biztosan nem.

Szükségem volt még egy koncertre, hogy bizonyságot nyerjek.

És azóta még egyre... és még egyre... és...

Következik: Quimby, ahogy én ismerem...