Blogot írni jó.

Ha ezt a drága Harle tanár úr látná, akkor azt mondaná, kipillantva a szemüvege mögül, hogy ...Annácska ez nem valami éles tüske. Ezzel nem bököd meg az olvasót... De nagy valószínűség szerint most nem tart szemmel.

Ami miatt ma újra klaviatúrát ragadtam, az többek között az, hogy vannak olyanok, akik olvassák. Vicces! Persze, tudom, hiszen most Te is olvasod, de Téged már megszoktalak. A szó ünnepi értelmében, persze. De van, amikor a sok kedves ismerős arc közé olyan is keveredik, akiről álmomban nem gondoltam volna, de nagyon örülök neki. Jó, most mondhatjátok, hogy az ember akkor ír olyan felületre, amit bárki elolvashat, ha nem furcsállja, hogy bárki elolvassa. Ez a játék a legélvezetesebb ebben. :-) 

Mindig boldogító öröm rácsodálkozni, hogy amit érzek, gondolok és leírok, annak van közönsége. Nem tudom megszokni. Képzeljétek milyen lenne, ha könyvet írnék... Mindig ott ülnék a könyvesboltban és fülig húzódó szájjal konstatálnám, ha valaki belelapoz a művembe. Ez is ilyen. Amikor megírjátok, hogy velem vagytok, hogy vicces vagyok, vagy könnyesenőszinte... Mert ez intim. Mert ez én vagyok... Póz, smink és allűrök nélkül. Most hogy végiggondolom ilyen könyvet manapság nem is írnak. 

Apropó smink. Hááááááááááát imádom a fotózkodást!!! (Igen, tudom, hogy tudjátok. Szegénykéim! Nap, mint nap szembesültök vele a facebookon... ) Mostanság volt szerencsém páron részt is venni. 

Először Bébikémmel. A Ligetben. Eszményiviki és Ginalollobrigida. Írtam már erről? Lusta vagyok most visszakeresni. Az egész úgy kezdődött, hogy jól megérdemelt wellness pihenésemet töltöttem éppen Siófokon, amikor az aktuális női szakirodalom megírta a tutit: A Douglas-ban 3.000.-Ft-ért átarculatterveznek. Indokolt! Már foglaltam is az időpontot, még onnan a medence széléről, nehogy lecsússzunk róla. Hát nem csúsztunk.

Kocsi nélkül érkeztünk az Árkádba, frissen mosott hajjal, smink nélküli (kora reggel vállalhatatlan) arccal. Pezsgővel vártak minket. Azt mi nagyon bírjuk. Mindez egy diszkrét - talán pénteki - napon reggel 10-kor. A nagycsaládos és a munkanélküli... :-) Két szőke... Két Barát. Ők, akik az élet napos oldalára születettek (legalábbis ezt sugározzák akkor is, amikor legszívesebben egy méretes hajókötélen himbálóznának kedvenc kocsmájuk plafonjáról). Az első visítvaröhögés akkor tört ki belőlünk, amikor Bébikém meglátta az "átváltoztatott" frizurámat. Nem volt kétséges, akkor és ott az egykor szebb napokat megélt olasz díva nézett rám vissza a tükörből. Tupír és hajlakk. Rémisztő volt.  És ezt nem lehetett száraz szemmel elviselni. A szememnek viszont jobb lett volna, ha szárazon marad, hiszen pont két perccel előtte sminkeltek dögre. Bébikémmel csak néztük egymást és nem akartunk neveletlenül viselkedni, de pukkadoztunk. Az Ő sminkese a szolidabb eleganciát tartotta inkább szem előtt és szem körül is, a fodrász kivasalta szögegyenesre a haját és mivel aznapra kockás inget választott, máris megszületett az Egylányvagyokcsupánasokközülkividékrőlavárosbakerült... 

Így érkeztünk meg a Városligetbe. Az eredeti terv szerint a VidámPark-ban fotózkodtunk volna, de az persze be volt zárva... Irány a tó, meg a park. Mosoly jobbról. Durcásnézés balról. Kontrollnézés. Delete gomb. Újra. Mosoly jobbról, kicsit kevesebb tokával, több mellel és vékonyabb felkarral. Majd a közös képek. Fotóállvány beállít. Időzítő funkció beállít. Visszaszámolás indul. Rohanás a pózba. Éééééééééééééés nagymosoooooooooooooly. Kontroll. Vállalható. Átöltözés. Igen, ott a Liget közepén a Corsa csomagtartójából. Majd negyven évesen...Ér egyáltalán így viselkedni? De ki negyven itt egyáltalán? 

Folyt.köv: Fotózás sztájlisztként... :-D