Sokan vádolnak azzal, hogy nem igazán – sőt egyáltalán nem – vagyok objektiv. Vállalom. Nem is akarok. Nem is tudnék. Rajongó típus vagyok és szeretek szeretni. Ennyi. Az más kérdés, hogy ennek hangot kell-e adjak, de azt majd Ti Kedveseim eldöntitek.

Az elkövetkező pár napom elég sűrű lesz, és ha van kedvetek olvasni, akkor felteszek róluk beszámolókat. Hm?

Elsőként a tegnapról. Emberek Koncert, RAM Colosseum.

Írtam róla programajánlót is és remélem volt közületek, aki megfogadta a jó tanácsot és ott volt.

Tényleg kár lett volna kihagyni!

A történet ott kezdődik, hogy igazán soha nem voltam Emberek Zenekar rajongó. Igen, van ilyen! Bármilyen meglepő is. A Berkes-t már az Emelet miatt szerettem, gyakorlatilag időszámításunk előtt óta. Figyeltem minden egyes billentyűlenyomását. Vegyük sorra, nem feltétlenül kronológiai sorrendben: mint voltam kedves írni az Első Emelet, Szulák Andi lemez, a Baby Sisters, a Rapülők, de filmzenéket is kaptunk tőle, mint például a harmincas-negyvenes évek – általam nagyon kedvelt – filmjeinek remake-jei a Meseautó, az Egy bolond százat csinál és még sok, sok, sok.

A lemezek ott sorakoznak a polcomon (ezért jó a blog, mert ezt egy normál cikkben nem írhatnám le). Kivétel talán az Emberek cédék. Nem tudom miért. Pedig a Millert is figyeltem. A kérdés teljesen jogos, hogy kit nem figyelek én, tudnám sorolni, de akikről írok, ők nyilván nincsenek benne... Tehát a Millerről tudtam, hogy elvette az Ulmann Mónikát és tudtam azt is, hogy nagy sikerrel szerepelt több németországi musical-ben. Helyes volt, de valahogy nem az esetem. Gondoltam én. Aztán megnéztem az Operaház fantomját. Ott valahol volt a varázsütés.

Tehát nem voltam Emberek rajongó, de az lettem. Halkan jelzem csak, szerintem az országban nincs olyan ember, aki ne tudná legalább egy nótának a szövegét, vagy legalább a refrénjét.

Ilyen előzmények után jutottam el tavaly a Zenekar jubileumi koncertjére. Meggyőzött.

Mert ámulatos Hang (ámulatos hangnak azt nevezem, akinél nem kell féljek attól, hogy bírja-e levegővel, hangmagassággal, hangmélységgel, egyszóval bele tudok felejtkezni az előadásába), Zene (nagybetűs, mert sajnos manapság igen sok kisbetűs is van) és Szöveg (szerencsére Magyarországon igen sok jó szövegíró van, de a top3-ban nálam Geszti, Valla és Orbántomi van).

Így tehát, amikor közkinccsé vált az idei buli, nem voltak kérdéseim. Zárójelben írom csak, hogy a program iránti lelkesedéshez azért igen nagy segítség volt az én drága Betty barátnőm.

Ha Ti is jártok koncertre – márpedig akik engem olvasnak, azok nagy része jár - , akkor pontosan tudjátok, hogy mielőtt elkezdődik a buli, vágni lehet a feszültséget. A várakozással teli pozitív feszültséget. Amikor tudod, hogy perceken belül valami jó dolog történik majd veled. Szinte eggyé olvad a fellépésre váró Művész energiája és a közönség rezgése.

És előjöttek. Mosolyogva.

Gabika... Ez az Ember (hiszen Emberek koncert) tömény zsenialitás. Ahogy zenél, ahogy él a színpadon. Ha nem hallanám is a bulit, akkor is érezném, mit és hogyan játszik. Olyan.

Miller.... Bébikém szerelme. Plátóian nyilván. De én is meggyőzhető vagyok. Azt kaptam tőle, amit vártam. Most nem írtam igazat. Többet kaptam, mint amit vártam. Ennek az Embernek (hiszen Emberek koncert) olyan humora van, hogy ámulat. Tényleg! Az átkötő szövegek a legsikeresebb stand up-ost is zavarba hoznák. És mi vidultunk. És vidultunk. És könnyesre nevettük magunkat, amivel egycsapásra lehetetlenné tettük a koncert végi, vállalható fotók elkészültét.

(Az Apple nem dolgozik olyan iPhone kidolgozásán, ami azonnal korrigálja a smink elmosódást? Csak kérdezem. Az igény fennáll.)

A rádiókból jól ismert számokat, a méltatlanul kevéssé ismert dalok követték. A precizitáshoz jó lenne a dalok sorrendje, de nem vagyok precíz. Ezt tudjátok. De talán nem is ez a lényeges.

Sokkal inkább az a hangulat, amit nem lehet leírni, mert néha könnyes, néha könnytől nevetős. És mindez akár egy percen belül. Egyszóval Művészet. A szerethető, mindenki által megérthető fajtából.

Én a tinédzser éveimben nem jártam koncertekre. Tudom...most bepótolom....

Akkor talán a féktelen rajongás elvette volna azokat a hatásokat, amiket ennyi idősen viszont át- és megélhetek.

Summa summárum, aki kihagyta bánhatja. Tényleg!!!!

Ma Whitney Houston Emlékest a Millenárison!!!! Beszámoló holnap! Öööö... vagy holnapután... :-)