Háááááááááááááááááát ez a siófoki koncert... Szombat. Eleve kétmillió fok... Coke strand. A férjek vittek bennünket tombolni, ők meg okosan hűsölős-sörözős délutánt tartottak.

Bébikém első dolga volt, hogy beállt egy végeláthatatlan sor végére, mert kitikkadásunkat egy kis ásványvízzel szerette volna enyhíteni. Minimálisan 25 perc állás, nálam két agyvérzés és egy infarktus után hozzájutottunk a 300.-Ft/db-os vízhez. Bébikém fizette. A hűsítő nedüvel a kezünkben és imádott Patkó Béla születésnapi ajándékával a hónunk alatt (ez a hón egy idióta szó...) irány az első sor. Csilla, Szilvi, Zsófi már ott voltak. Odahelyeskedünk hát mi is. A hokiütőt (szülinapi ajándék) egy törölközőbe csavartuk, hogy a meglepetés megmaradjon... És mi történt ekkor???? Ahogy ott álldogálunk, a cukihelyes hostess lányok INGYEN vizet osztogattak... Basszus!!!!!!!!!!!!!! Ez a mi formánk, néztünk össze Bébikémmel... 
A nekem nem túl szimpatikus KlasszFM-es műsorvezetők szpíkje után - és nyolcvanöt darab felfújhatos labda kirúgása után - végre elkezdődött a koncert!!!! Tombolás. Ugrálás. Szívecskemutogatás ide-oda! Aztán jött a dráma! Halkan jegyzem meg, én teljes meggyőződésben voltam, hogy Öcsi szórakozik. Nem tartottam túl nagy poénnak, hogy elvágódik a Kele mellett a színpadon, de hááááááááááááááááááát gondoltam, le volt egyeztetve, ez az új koreográfia... Nem tetszik, de a Madame Pompadur című számot sem szeretem különösebben...
Csak akkor ugrott össze a gyomrom, amikor Öcsi nem mozdult... Egyáltalán. Szörnyű volt. A látvány, a tehetetlenség és a bizonytalanság is. Ott álltunk a szánk elé tett kézzel és lélegzetvisszafojtva vártuk, hogy mi lesz. Ehhez nem voltunk szokva. A szívdobogást eddig a fiúk táncától, vetkőzésétől kaptuk. Most rossz volt. 
A koncertet félbehagyták. Mi mást tehettek volna? Ki tudott volna így zenélni, énekelni, vagy közülünk tombolni...
Vártunk, féltünk, aggódtunk. Néztük, ahogyan a mentősök teszik a dolgukat, infúzió, hideg víz, borogatás, láb felpolcolás, és ahogy a Fiúk szurkoltak Öcsi körül. Mi meg kicsit távolabb. Aztán végre, végtelennek tűnő idő után, felült, és az Adrián összeszedett barnasága végre visszatért a fejére. Huuuuuuuuhhhhh... Micsoda izgalmak... Ezt megspórolhattuk volna.  
Na és ezután hogyan köszöntsük Imádatunk születésnapos Tárgyát? No hangulat. Mindenkiben még benne volt az izgalom.

De erőt és mosolyt vettünk magunkon, Béla jött, látott és győzött. Mint általában.  Az ajándék bejött. Ütős bor! Mármint ütő és bor. Csókolgatás, fotózkodás. Ahogyan Öcsibe is, lassan belén is visszatért az élet.
Kettős érzésekkel a szívünkben, de EGY CSAPATKÉNT zártuk Siófokon is a partit. 

Remélhetően folytatjuk Csopakon, természetesen Öcsi "magánszáma" nélkül. :-))))