Nem is pontos így. A legközelebb talán az áll a valósághoz, hogy csodálattal teli furcsánnézés... Hogy kikre? Hááááááááát azokra, akik élveznek tornára járni. Én inkább azt élvezném, ha a genetikám olyan testtel áldott volna meg, hogy ne kelljen még csak a közelébe se menni egyetlen tornateremnek se... De nem! Egy hete semmiféle kenyércuccot nem eszem. Nem tudom más hogy van vele, ezek a mai mérlegek sem olyanok már mint tíz éve voltak... és a mosóporokról nem is beszélve... Egyszerűen mennek össze a ruháim, pedig rendesen öblítem. Ilyen panasszal hova kell fordulni, kérem szépen?

Visszatérve a tornázás gondolatához. Nagyjából tíz évvel ezelőtt volt egy igen aktív időszakom, hetente háromszor mentem, amiből a pénteki napom délelőtt két óra, délután két óra volt. Szerintem én akkor kisportoltam magam egy életre. Mert, hogy nincs rá ingerenciám az biztos. 

Az olyanoknak, mint én adják ki Rubintrékáék, Drágakatusattiláék azt a sok-sok dvd-t. Megveszem, kibontom a celofánból és a többi közé teszem. Pontosabban legújabban, a lelkiismeretemet megnyugtatandó a dvdlejátszó tetejére rakom, mert onnan már tényleg csak egy mozdulat. Lenne...

Olyan sokszor emlegetett Bébikémnek hála, tegnap összeszedtem minden erőmet - mert magam előtt tűnhetek gyengének, de a Barátnőm előtt neverever. :-) Mármint tornailag nem - és elmentem vele Port de Bras órára. A zene szuper, a tanárcsajszi helyes, és én mégis világgá rohantam volna. 

Már maga a terem is kész sokk. A kezdőknek szerintem olyan helyre kellene állni egy ilyen teremben, ahol nincs tükör!!!! Egyrészt olcsóbb lenne a dekoráció, másrészt pedig a bénák is sűrűbben és szívesebben járnának edzeni... Hülyeség? Miért kell azt a testet egyfolytában néznem, amelyik jó úton halad a dimenziók elhagyása felé?

Mi a jó megoldás? Torna és önkínzás, vagy nézelődjek a nagyméretetárusítóruhákboltjában? Nos?