2010. sze 16.

KOS-os tévékritika 2009. március

írta: baranyanna
KOS-os tévékritika 2009. március

 TELEFONÁLJON MOST!

avagy nézzük meg milyen ma egy varázspálca!

 

Unalmas csütörtök délelőtt. Kint esik az eső.  Én és a náthám ágyban, párnák között.

Nézzük mi megy a tv-ben! Kedves, de bugyuta sorozatok; világmegváltó politikai párbajok ismétlése. Az egyik csatornán a virágokkal teletűzdelt stúdióban, haját büszkén dobáló sorvezető-hölgy rebegteti szempilláit, az új fogsorát láthatóan még nehezen használó, hajdan szebb napokat is látott operett bonvivánra. Hm, úgy tűnik semmi kedvemre való. Újabb nyomás a program gombra. Nem adom fel.

Kitartásom jutalma a televíziós vásárlás fellegvára: a WS Teleshop. A pénzköltség ezen lehetősége a hetvenes évek közepén Amerikából indult világkörüli hódító hadjáratára, mai formáját egy bő évtizeddel később nyerte el. Ekkor már profi reklámok követték egymást, tematikus csatornákon, ahol az érdeklődők telefonon adhatták le a rendelést, majd a cég kiszállította nekik a fizetés után a terméket. Magyarországon a kilencvenes évektől nyílt lehetőség tárcsázni, azokat a bizonyos számokat. Ez volt a hőskor. De kiknek is szól ez egész? Olyanoknak, mint amilyen én is vagyok jelenleg. Ágyhozkötötteknek. Esetleg olyanoknak, akik – nyilván előző életükben elkövetett főbenjáró vétségük miatt - nem találják a televíziójuk távirányítóját, így balsorsukra képtelenek elvezérelni készüléküket erről a csatornáról. De ne legyek igazságtalan! Gondolnom kell azokra a nyugdíjasokra, háztartásbeli hölgyekre és idejükkel mit kezdeni nem tudó „cicalányokra”, akiknek biztosan nagyon sok hasznos terméket szállított házhoz tőlük a postás. Az sem véletlen, hogy az itt kapható legtöbb termék szépségápolással, háztartással, egészséges életmóddal kapcsolatos, csupa olyasmivel, amire az otthon főzőcskéző feleség talán mindig is vágyott.

Révedezésemet megszakítja egy hang a nagy, fekete dobozból: „Telefonáljon most és felejtse el a nem kívánatos szőrszálakat!” Végiggondolom. Hiszen a hajamon és a szemöldökömön kívül minden más szőrszálam nem kívánatos! Célközönség vagyok! – hasít belém a felismerés. A következő pillanatban a hang testet ölt: egy szőke, vakítóan kifehérített fogsorú nő áll a stúdióban - korábban biztosan elhangzott az a mondat is, hogy „Felejtse el a sárga fogakat!”, csak erről én már lekéstem -, arcán a Vidámvasárnapokat idéző üdvözült mosoly, kezében pedig a termék: a WIZZIT! Elfogulatlan szemlélődők egy láthatóan gyér minőségű, fehér műanyagból készült elektromos csipeszt látnak, de én már érdekelt vagyok, így más dimenzióba helyeződtem. Kíváncsiságom határtalan! Csak most és csak nekem elárulja, hogyan szabadulhatok meg finoman, és fájdalommentesen azoktól a csúnya-csúnya szőrszálaktól! Főleg a fájdalommentesség érdekel, hiszen annyi mindent kipróbáltam már! A gyantázás fáj, az epillálás fáj, a borotválás mondjuk nem fáj, de az meg szúr utána. És mit látok a képernyőn? Egy nőt, akinek szintén fáj és szintén szúr. Célközönség vagyok, most már biztos. Ebben a pillanatban semmi más nem érdekel, csak az, hogyan juthatok végre hozzá ehhez a csodához! A levegőt is halkabban veszem, nehogy pont akkor kelljen köhögnöm, mikor kimondják. De még nem mondják! Még nem! Ez is része az előadásnak. A feszült várakozásban megszűnik minden különbség a reagani korszak, amerikai háziasszonya és a beteg, budapesti jómagam között, hiszen mindkettőnket bedarálta az interaktív televíziózás gépezete. Fekete fehér képkockákon láthatok egy rém ügyetlen nőt, aki hagyományos szemöldök-csipesszel – Istenem, van még aki a kőkorszakban él? – próbálkozik a bajuszát rendbe szedni, a következő bevágáson színesben csodálhatom meg, hogy A termék milyen szuper és ideális és bárhol használható! Lelkesedésemet, még az sem csillapítja, hogy a női arcon lévő szőrszál, egy ügyetlenül odamontírozott fekete vonal. Apróságon nem akadhatok fenn, hiszen az eltelt alig pár perc alatt többször is beigazolódott, hogy célközönség vagyok. Az előadás folytatódik. Újabb - ismét modellkülsejű - nő a képernyőn. Megtudom tőle, hogy borotválkozása befejeztével mindig azt érezte, hogy máris nő vissza szőre. Furcsa. Én ilyet eddig nem éreztem. De nem inoghatok meg! Most biztosan nem, hiszen, ha most rendelek csodálatos vászontasakban kapom meg álmaim netovábbját, és mellé ingyen! postáznak egy másoknak biztosan szánalmas, kínai bóvlinak tűnő, de nekem – aki már kiemelt ügyfélként figyelem a képernyőt – a cég figyelmességének megtestesülését jelentő sminkkészletet. Azt tényleg már csak a legelvetemültebbek veszik észre, hogy az ajándék sminkkészlet tartalmaz egy, a fentiekben fekete-fehéren kritizált hagyományos szemöldökcsipeszt is. Hm. A rendezést dicséri, hogy mielőtt a kedves néző észrevenné ezt az apró ellentmondást, máris jön a mondat, ami egészen eddig ott tartott a televízió előtt: „Varázslat, egy mozdulat és volt, nincs szőr. A Wizzit az én varázspálcám!” és a lényeg: „Ha Önnek is elege van a nem kívánatos szőrszálakból, rendelje meg most! Nem kell mást tennie, csak hívja a 06-96…. és mi máris postázzuk a ….”

Tökéletes előadás. Hatásos és magával ragadó. Részese akarok lenni, annak az évről évre bővülő körnek, akik visszatérő vásárlói a televíziós ajánlatoknak. Nem hagynak pihenni. Máris folytatódik a show. A porondon az osztrák WS Teleshop sztár, a rá oly jellemző arany karika fülbevalójával. Kezében a szöget, kalapácsot, kábelt is elvágó szuperkés: a CONTOUR PRO! Ilyet is akarok, sőt, idővel talán Horst Fuchs autógramm boldog tulajdonosa is lehetek. Ha még sokáig lázas betegként fekszem, még az is megtörténhet. Ki tudja?

Szólj hozzá