Istenem... Aki véletlenül beleolvas - ismeretlenül - ebbe a blogba az azt fogja képzelni, hogy egy végtelenül lusta lény írja. És tényleg! Nincs mentségem. Az életem eddigi 37 éve alatt aerobicoztam otthon és teremben, step aerobicoztam, thai chi-ztam, korcsolyáztam, kondiztam személyi edzővel és nélküle és síeltem is. Jelzem a felsorolásban az egyszerottvoltaméssohatöbbet sportok is szerepelnek. 

Igen, ilyen például a havas lejtőkön két léccel és két bottal való siklás (egyeseknek síelés). Engem zavart mindkettő, de erről később.

Életem egyetlen ilyetén kültéri elfoglaltsága Franciarországhoz és II. Férjemhez I. Temesvári Péterhez köt. Ő valamilyen oknál fogva, kapcsolatunk egy bizonyos időszakában meg volt győződve arról, hogy én meg a téli sportok nem külön bolygóról származunk (azóta belátta, hogy ebben is tévedett). Lelkesen járta velem a kölcsönzőket, a sportboltokat, hogy teljes legyen a felszerelés.

Az utazáson (szerencsére) nem csak ketten vettünk részt, jött még a legkedvesebb sógornőm Sógika, az ő (azóta már ex) férje és gyönyörű gyerekük Toncsika. Két autó felmálházva, irány a bagett őshazája (jesszusom, ez még rímel is... közeleg a vég).

Azt hiszem - így visszagondolva nem teljesen pontos az emlékem - ezer órát utaztunk és volt olyan rész, ahol mínusz 15 fokot jelzett az autó. Szerintem a csúcson kellett volna abbahagyni és onnan visszafordulni. De nem! Temesváripetit nem olyan fából faragták. Csak haladtunk, haladtunk, mint a Deltában a jégmezőn járó emberkék. De mint minden utazó, egyszer mi is megérkeztünk. Tábla jelezte: Villard de lance. Jelzem ez a csodatelepülés nincs messze Marseille-től, talán inkább ott kellett volna letáboroznunk.

Pályaszállás... Ez az előtt semmit sem mondott nekem. Azóta viszont???? Vicceltek? Életem egyik leghumorosabb hetét töltöttük ott. Öten egy nagyjából tíz négyzetméteres helyiségben. Jaaaaaa és ebben már benne volt a konyharész és a fürdő. Ha vizuálisak vagytok, el tudjátok képzelni... A szoba részben két kanapé, egy tévé, egy asztal négy székkel. A kanapét, ha kinyitottuk (márpedig alváshoz muszáj volt), szinte egymás mellett feküdtünk. Bélmozgások, fogmosáselmaradás esélytelen. Az egyetlen, ami jó volt, az a kilátás. 

A folytatásban: Irány a lejtő.