Az első emlékem Róla nagyjából ezer évvel ezelőttre datálódik… Zenebutik. Ugye mindannyiunk előtt élénken él Juhász Előd mikrofonfogása és konferálása?  Őt jelentete be. Tökéletes alakjára feszült az akkoriban hiperdivatosnak számító, színes strech-ruha. Valószínűtlenül göndör haját a dal ritmusára dobálta. És bár soha nem tanultam angolul, de megértettem, hogy ez a Nő táncolni akar valakivel.

Csodálattal néztem. Genetikámból adódóan már tizenegynehány évesen is vastagabb lábam volt, mint Neki  akkor. Óriási mosolya megvillantotta kétszázhetven darab hófehér fogát… és énekelt… úgy, hogy táncolhatnékom támadt, ott a nappali – mai szemmel nézve monsturm, akkor elég menőnek számító – Videoton tévéje előtt. Na, akkor vett meg engem.  Az első pillantás meghatározó.  De erre még visszatérek.

Bulvárolvasóként naprakész voltam róla.

Örültem a sikereinek. Imádtam, hogy a pletykák szerint többek között Robert De Niroval is volt egy rövid liezonja. Imádtam a duettjeit. A tökéletes párválasztásait. Mármint a duettpartner választásait.

Aztán gyűltek a viharfelhők… Egyre több rémisztő kép lepte el az internetet. Oda lett a tökéletes arcbőr. Eltűnt a mosoly.

Veszélyes dolog a hírnév. Szolgál és magasra emel, majd kihasznál és a mélybe taszít.

Rettegtem, hogy az örvény, amely már annyi sok csodát húzott le, Őt is magával viszi.

Reméltem, hogy erősebb lesz, mint az örvény. Mert abban a törékeny testében olyan energia volt, ami csak kevesek sajátja.

Nem sikerült. Meghalt.  Legyőzték a démonjai.

Libabőrrel a kezemen néztem a tudósításokat, ahogyan egy rideg hordágyon tolják a lepedőbe burkolt testet… ilyet már láttunk… sokszor…túl sokszor… legutóbb a Királyt vitték így…most pedig a Királynőt…

2012. május 17. 20 óra. Millenáris Teátrum. Whitney Houston Emlékest.

Persze előtte Adrikával már alapozás a Puskás Pub-ban, de ez túl prózai ahhoz, hogy leírjam. Vagy tudjátok mit? Mégis leírom. Tehát bandázás és koktél fogyasztás, majd megérkezés a helyszínre, ahol ki volt az első Ember, akibe belebotlottunk??? Adrika nem ér válaszolni, hisz Te ott voltál!

Tehát? Tippek? Jó, segítek! Garami Funky Staff-os fiatalember. Egy csoda. (Jó eddig lehetne bármelyik Srác a csapatból.) Szűkítem a lehetőségeket: folyton angyali mosoly van az arcán!

Bingó! A basszusgitárosok Davidbeckham-je: Temesi Berci!!!! Képtelenség nem kedvelni. De a művészeket nem tartjuk fel buli előtt, így aztán mi balra el.

Az előtérben – alig telt el két perc – és a szponzoroknak, Sziszkának és Jennykének hála máris vattacukor volt a kezünkben! Kék! Varázscukor! Újabb két perc múlva már az ujjunk, a tenyerünk és a nyelvünk is kékké vált. Diszkrét avatar feeling. Nem vagyok stílusos… Avatar Funky Feeling. Így a helyes, fő a márkahűség…

Csajos este volt. Adrikával már szinte múltunk van. Jennyke új „szerzemény”, de nekem való! És akivel még életemben nem találkoztam, de a sokszor szidott Facebook-nak köszönhetően, Ismerőseim és remélem hamarosan Barátaim között van: Manka!

És akartok nevetni? Ez a három lány általam ismeri egymást. Én vagyok a közös nevező! Imádom!!! Hiszem, hogy a jó emberek megtalálják egymást!

Érdekes, hogy bár emlékezni mentünk és mindannyian tudtuk, hogy fájó lesz azokat a dalokat hallani, mégis pozitív töltés áradt a helyből, az emberekből.

Mosolyogva és csodára váró arccal vártuk a kezdést. És lehet sokan vannak, akik nem hisznek a csodákban, de akik ott  voltak tegnap este, biztosan nincsenek közöttük.

Garami Funky Staff. Írtam már, hogy szeretem Őket? És hogy miért?

Voltál már a koncertjükön? Ha voltál, akkor nem kérdezed...

Mert nem lehet nem szeretni Őket. Örömzenészek. A szó nagybetűs és pozitív értelmében. Sugároznak. És ebben az idióta, szemösszehúzós világban ez a legtöbb, amit egy előadástól várhatunk. Na, ezt Ők fixen hozzák. Minden póz, allűr és máz nélkül.

A közönség némileg csalódás. Vagy én vagyok túl lelkes, vagy a sokaság volt tompa.

Kezdés!

Whitney fotója a nagy kivetítőn.

Négy lány – és mivel ez az én blogom, tetszési sorrendben írom Őket:  Veres Mónika, , Singh Viki, Szekeres Adrienn, Zséda - a színpadon.

Drága Harletamás újságíró tanárom mondta mindig, hogy egy felütéssel kell kezdeni minden egyes írást. És ezek szerint a koncertet is.

Négy hang.

Négy személyiség.

Négy ruhaköltemény.

És mégis egy egész.

Ér leírni, hogy melyik előadóról mit gondolok? A helyes válasz a következő: Ér, hiszen a Te blogod.

Veres Mónika. A Csoda! A Nő! A Dög! Nincs leszbikus hajlamom és rettenetesen kritikus vagyok a színpadra lépőkkel szemben, de Ő tökéletes. Felrobban az energiától. És már írtam valahol a legelején, hogy az első benyomás milyen fontos. A Brian Culbertson koncerten láttam és hallottam először élőben. Emlékeim szerint a hátam közepéig ugrott a szemöldököm, hogy hol volt ez a csaj eddig???? Miért nem Ő folyik a rádiókból, a tévékből és a női magazinokból? Érhetetlen! Azóta van szerencsém személyesen is ismerni és hihetetlen, hogy a koncert előtti „hebrencs” mosolygós csajsziból hogyan válik Díva. Ez nagyon kevesek sajátja. Egymaga elvitte volna a bulit! És akkor ebben mindent leírtam.

Singh Viki. A Jazzy irodában ütköztünk először egymásba és már akkor megjegyeztem Iminek (Suri Imre Jazzy - szerk.), hogy milyen bájos. A hangjáról nem voltak infoim. Tegnapig. Jó volt ránézni. Fiatal, tehetséges és gyönyörű! Néha érezhető volt rajta az izgalom, de lehet én tévedek csak.

Érdekes, hogy a listám első két helyén szereplő Énekeslány a két kevésbé ismert…

Szekeres Adrienn. Apró termet és elképesztő hang. Nagyon szeretem ha valakinek önazonos a beszédhangja. Hozzá teljesen passzol az a finom, kedves mód, ahogy hangot ad a gondolatainak. Jó volt nézni, hallani.

Zséda. Szerettem. Mert mindig jó volt ránézni. Mert topdivatos ruhákban fotózták. Mert álomcsaládja van. Gyakorlatilag tökéletes…nek látszódik. Kevés. Ez mind-mind kevés. Tegnap este a legfrissebb trendeknek megfelelő fagyiszínű ruhájában, tökéletes cipőjében, formás lábával együtt is kevés volt. Nekem! Többet vártam. Vagy az is lehet, hogy a léc volt magas neki.

Ami viszont elvitathatatlan az a profizmus és az alázat, amivel a nótákat magukévá tették. Lehet, egyik lány jobban tetszett, mint a másik, de a tény, hogy mind a négyen tökéleteset nyújtottak nekünk és a várt libabőr mindenkin előjött az előadás alatt. 

A buli alatt azon járt az eszem, ha Whitney látná ezt az egészet mit szólna? 

Voltak pillanatok, amikor direkt vártam, hogy előlép a takarásból és beáll közéjük…

Hiszem, hogy beállt. A lelke biztosan...