Szívszorító, ha valami a végéhez ér. Az emberben tombol a düh, a kétségbeesés és az önsajnálat. Bennem legalábbis. 

Ennyi idősen ki kell mondani végre, alkalmatlan vagyok a tartós párkapcsolatra. Sohasem hittem volna. Az én szüleim a szó szerinti megvalósulásai voltak a "boldogan éltek míg meg nem haltak"-nak. És, hogy ez mennyire igaz, arra az ember csak felnőtt fejjel jön rá. Hisz az Anyu még él. Szerencsére. De a boldogsága az Apuval együtt oda lett.

Vannak beszélgetések, amiket nem lehet halogatni. A szerencsés helyzet az, ha mindketten azonos szándékkal ülnek le egymással szembe. Tudom, hogy hónapok óta nem megy a dolgunk, mégis libabőrös voltam, amikor a férjem azt monda: elköltözik.

Három év együttlét, egyetlen szóval véget ért. Persze nyilván nem akkor, de visszavonhatatlanul mégiscsak tegnap. Fáj.