Egyke vagyok. Igy aztán gyerekkorom óta a "barátnőimből élek". És mivel a felnőttkoromban sem született testvérem, ez a helyzet gyakorlatilag változatlan. Nem igy a személyek. 

Én azon kevesek közé tartozom, akik hisznek a felnőttbarátságokban. Életem egyetlen gyerekkori barátnője, Bébikém fedőnév alatt fog szerepelnimajd az irásaimban. Vele 1988-ban, a középiskola első osztályában ismerkedtem meg és eleinte német Bravo újságból kivágott CC. Catch forditásokra korlátozódtunk (jelzem Ő akkoriban egy az egyben úgy is nézett ki, mint a fent emlitett művésznő). Én akkoriban (is) George Michael fan voltam, és a forditásaimért Bébikém az ő képeivel lepett meg. Remélem, én akkoriban nem hasonlitottam George-ra. :-)

Aztán valahogy az idő összekötött bennünket. Máig őrzöm a leveleit, amiket Hollandiából küldött nekem. Öööö... asszem el is olvasom őket valamikor. 

Atyaég! 22 éve ismerem!!! A mostani (harmadik) férjem akkor alig 2 éves volt... Háááát ennyi! :-) 

Sok mindent megéltünk együtt. Házasodtunk, váltunk, tanultunk (illetve csak ő). 

Amig könnyebb volt az életünk, addig kávézni jártunk. Ágival és Hajnival.

Amiót nehezebb koktélozunk. Szintén négyesben. Ezek olyan - a csajok biztosan tudják - olyan világmegváltó beszélgetés. Amikor hülyék a pasik, vagy édesek a pasik, vagy imádjuk őket, vagy éppen gyűlöljük mindet! 

A barátság legfontosabb alapköve az őszinteség. Még, ha rossz is, vagy néha kellemetlen. Mert a másik csak igy tud segiteni, vagy bőgni velünk - igény szerint. Mi ilyenek vagyunk. 

Ami a jelenünk, az pedig nem más, mint az Első Emelet zenekar imádata. Koncertek, fotózkodások, rajongókkal dumcsi, a Facebook-on szivecske küldözgetés. Van egy-két emberke, akikkel igen jó kapcsolatba keveredtünk a bulik hevében. Lányok is, fiúk is. 

Tinikorunkat megszégyenitő módon tudunk ugrálni, kiabálni, énekelni az egykori (és mai) idoljaink előtt. Én anno Kiki-t üvöltöttem, ami mára Bélá-vá szelidült, Bébikémnél sem változott a személy, mondjuk nála a név sem, ő akkor is, most is Kiszi-t kiabál. Felvállalva ezzel Ő is, én is az otthoni csúnyánnézést, a szemrehányást, hogy mármegintelsőemeletkoncertrementek. 

Sokszor elgondolkodom azon, hogy a jó Isten szerethet engem, ha ilyen Barátokat terelt mellém. És ilyenkor megnyugszom, hogy talán nem vagyok túl rossz ember. Vagy, ha a is vagyok, akkor általuk mindenképpen jobb leszek. (ez nyál? mindegy, ezt érzem)