Milyen az, amikor két olyan ember ismerkedik meg, akik mindketten mást várnak az adott pillanatban az életüktől? Fura. Hogyan lesz ebből mégis Valami?

A történet eleje nem szokatlan:

Adott egy negyvenes csaj, aki két év kusza magánélet után megállapodna.

Adott egy harmincas pasi, aki több éves kapcsolat után kusza magánéletet akarna. Semmi közös pont. Jó. Talán egy: mindketten szeretik a zenét. Mindketten inkább vigyorgósak, mint lebiggyedő szájúak, de azért ez mégis kevés...

A csaj pontosan tudja mit keres, illetve ha nem is tudja egészen pontosan, azt tudja, hogy mit nem. Az Illető ne legyen fiatalabb, alacsonyabb, ne motorozzon és főleg ne legyen zenész. Nem nagy elvárás.

A pasi - aki motoros és zenész - is pontosan tudja ...

Egy tetoválás nem tetoválás. Aztán észrevétlenül jön a második, a harmadik... a sokadik... És valahogy ez is olyan, mint az írás... Ha az embernek közlendője van akár a világ, akár önmaga felé, akkor elmegy és a tű alá fekszik.

Közlendőm volt. Most kivételesen magamnak. Ezért lett szöveg. Sok agyalás után döntöttem ezen sorok mellett.

De ha már itt tartotok az olvasásban, akkor bízom abba, hogy érdekelnek az okok... Biztos, ami biztos, most leírom őket.

Az egész egy boldog nyári estén kezdődött, amikor megismerkedtünk Adri barátnőmmel. Nagyjából harmincöt évet éltem le nélküle, ami teljességgel megmagyarázhatatlan, mert a barátságunk olyan magától értetődő, mint a levegővétel. Eleinte (nagyjából két hétig) azt ...

Vertek már át Titeket? Engem nem túl sűrűn. És nem biztos, hogy azért mert gyanakvó vagyok... egyáltalán nem vagyok az. Igazából szerencsés vagyok, hogy elmúltam negyven mire ez megtörtént velem. Az egy másik kérdés, hogy pont ebben az élethelyzetben...

De kezdem az elejéről.

A csömöri házunkat árultuk az Anyuval. Már mióta Ádám (volt férj) elköltözött. Nagy volt kettőnknek a 180négyzetméter. És van abban igazság, hogy amikor elengedsz egy témát, akkor jön rá a megoldás. Vasárnap felszerelték az emeletre a klímát és hétfőn hozta az ingatlanosunk az érdeklődőket, akikből később vevők lettek és a lány - hívjuk Veronikának - később annyi gesztust tett felém, amit soha nem képzeltem volna...

Tehát a házat eladtuk ...

Előre bocsájtom, lesz ennél vidámabb posztom is!!! :)

Ősz van. Ezzel még csak nem is lenne baj. Mert alapvetően szeretem. Van gumicsizmám és nagyon bírom az érzést, amikor bármilyen tócsába bele tudok lépni. Mondjuk innen lesz szép eljutni odáig, hogy Mindenszentek van és bőghetnékem van... :)

Tehát nem az ősz a hibás. És nem is hibás senki, mert nincs rossz életem. Sőt! Nem győzöm elégszer leírni Nektek, magamnak, hogy jó nekem. Mostanában elsősorban a Barátaim miatt. Mindannyiunknak van valami, amitől töltődni tudunk. Én vámpír vagyok. Remélem nem voltam mindig az, csak az lettem... Az Ő energiájukból élek, a szeretetetükből.

De van, amiben nem tudnak segíteni. Feldolgozni a hiányt. Azt, hogy nincs a ...

De kinek?

Mindannyiunkat úgy neveltek, hogy a gyász az szomorú. Nem minden esetben az. És ezt nem a Frontin íratja velem... Aki ismer, tudja, hogy életem legnagyobb veszteségén vagyok túl és mégis le tudom írni: nem vagyok szomorú. Miért nem? Egyetlen oka van csak: láttam, hogy az én DrágajóAnyám békében ment el. Mert a jó Isten megadta, hogy lássam Őt... mert bárki más talál rá, nem mertem volna megnézni és életem végéig bennem lett volna a kérdés, hogy valóban csak elaludt-e... Elaludt.. azzal a boldog tudattal, hogy a gyereke mindennél jobban szereti, hogy eladtuk a házat és hogy új szakaszt kezdünk a "Mazsolkában", hogy príma jó asztalt és székeket vettünk, meg új ágyat, amire természetesen Buki már nem jöhet fel... SE! :) És ...

Szóval az van, hogy élek. Nem úgy mint pár nappal ez előtt, de élek. Veszem a levegőt, teszem egyik lábamat a másik elé, sőt vicces helyzetekben nevetek is.

Valahogy úgy képzeltem, hogy amikor majd egyedül maradok a világban, akkor majd legkevesebb, hogy szürke lesz minden, a nap sem süt ki és egy armageddon töröl el engem a létezésből... De kisüt a nap.. Jó... most éppen szakad az eső, de tegnap mondjuk sütött.

Egyedül lenni - mondjuk ki bátran - xar. Anyám most a számra csapna, hogy így nem beszél egy rendes lány, így aztán inkább fogalmazzunk úgy, hogy egyedül lenni elég rossz.

DE ÉN NEM VAGYOK EGYEDÜL! Hihetetlen szeretet tart életben.Nyilván nem tudok mindenkit név szerint felemlíteni, aki írt, vagy hívott. De ...

Nyilván tudathasadásosnak tűnik ez a blgobjegyzés, de akik ismernek, megértik: az élet szeret engem. Tegnap óta mondjuk ezt a halálról is elmondhatom, bár ezt a kapcsolatot nem ápolnám túlzottan.

2014. augusztus 17-én meghalt az Édesanyám. Na... hát akkor ezt is leírtam... Feldolgozni nyilván kétszázezer év múlva sem tudom, de az ujjaim mozognak, tehát élek. Mióta megszülettem Anyás vagyok. Késői, egyke gyerekként a szíve közepe - ha nem az egész szíve - én voltam. Tudtam, hogy beteg. Mert volt itt már infarktus, szívműtét... minden... de jól volt. És boldog. Várta a költözést, az új bútorait... a buszmegállót, amivel majd jól átmehet a barátnőihez... Szombaton Kata barátnőmmel esküvőre voltunk hivatalosak! Végre nem a ...

Tökéletesen felépített hadművelet volt. Első kanyarban olyan zenekarok koncertjére vitt el, amik létezéséről addig még csak nem is sejtettem. Aki kicsit is ismer, az látja az arcomat, amint a Parkba készülődök egy Ocho Macho koncertre. Aztán később egy Szabó Balázs Bandájára (jelzem Őket bírtam), némi Besh O Drom-mal erősítve.

A végállomás viszont teljesen egyértelmű volt: A Quimby. A Kedvenc!

Vannak barátságok, amikért az ember elmegy olyan helyekre is, ahova önszántából soha nem menne... így kezdődött.

Tökéletesen felépített hadművelet volt: jegyek megvásárolva az A38 hajóra és rá egy hétre Szombathelyre is.

Adri tudja, hogy az én rajongásomnak kell legyen alanya. Kevés olyan zenét hallgatok, ahol az előadó nem ...

Szóval az van, hogy az első bekezdést általában a mosakodásnak szentelem. Nyilván nem szappannal, vízzel, törölközővel készültem a gép elé... Tudom... ezer éve nem írtam...de valahogy ez a fészbúkosdi kielégít. Egy-két mondatban leírom, ami bánt, aminek örülök és már mehet is tovább a nap.

Pedig elhihetitek, zajlik az életem! Ja... vagy hiszen tudjátok is, mert akik ezt vagytok olyan kedvesek és olvassátok, Ti az ismerőseim vagytok a szájbertérben is...

Ami miatt most írhatnékom támadt az megint a retro életérzés. Az Első Emelet facebook oldalán találtam egy felhívást, hogy mi jut eszünkbe a 80-as évekről...

Nos...

Az Első Emelet zenekar december 28. után nem zenél többet együtt. Ez rossz. Nekem. És még rajtam ...

Írtam már Róluk. De mivel ez az én blogom, annyiszor írok és arról, amiről csak akarok. És csak hálával tudok gondolni Rátok, ha olvastok.

Nehéz időszakomat élem. Akik ismernek, azok most azt mondják, perszeeeeeee már legalább kétszer átélted ezt. És igazuk van. De váltani akkor is megszokhatatlan. Milyen furcsa ellentmondás... Váltás... megszokás... De mivel alapvetően pozitív ember vagyok, igyekszem ebben is a jót látni... Bár ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz - és így hozzátok is -, minél közelebb a negyven, annál rosszabbul veszem az akadályokat. Mondjuk a startvonalnál nincs is akadály. Ott még minden új. Ott még bármi lehet.

És hogy ezekben a napokban is meg tudok maradni épeszűnek, azt néhány embernek köszönhetem. ...

Valahogy úgy érzem, hogy egy Depeche Mode koncertet mindenkinek kellene támogasson a TB.ű

Azt mondod, hogy ugyan...te sohasem voltál "mode"-os? Én sem! Néhány évvel ezelőtt az élet úgy hozta, hogy láttam őket. Blekszelebrésen. Azóta is csak így hívjuk azt az estét Bébikémmel. Fent ültünk a kakasülőn. Már a buli előtt sikerült egy jó adag vörösborral megszentelni Betty hófehér pulóverét. Szakadt az eső. És nem számított. Mert tőlünk jópárszáz méterre állt néhány ember a színpadon, akik Zenekar voltak. Akik energiát adtak. Megfogadtuk, hogy ha újra jönnek, újra jövünk.

És ez az "újrajövés" tegnap volt. Kiemelt állóhely. Mi más. Mennyire legyek nagyonleírós? Jó, akkor az leszek.
Szóval egy vodkaredbull-lal a kezünkbe ...

Mindig mély hangom volt. DrágajóAnyámtól származó információ szerint, már 1974. május 3-án (születésem napján) igyekeztem kitűnni a tömegből, ehhez az akkoriban még viszonylag szűk eszköztáramból a hangomat választottam. Mély, rekedtes és kicsit acélos üvöltéssel jeleztem szíves érkezésemet minden etetésre. Talán mert azt hitték fiú leszek. Jut eszembe, van is itthon egy könyv - Paganini életrajza - Keresztanyám ajándékozta Anyunak még mielőtt a világra jöttem volna és az üdvözlet benne így szól: Születendő fiadnak... 

Az óvodában még nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget az orgánumomnak. Verset mondtunk, énekeltünk és életük a boldog, gondtalan napjainkat. Ti mennyit tudtok magatokról azokból az időkből? ...

Tudom, hogy azt ígértem a fotózkodásról írok majd... majd írok... mert vicces... 

Mostanság viszont nem vagyok annyira jókedvű... Nem tudom... talán az év vége...talán más... Önkínzó módon az autóban csak és kizárólagosan lassú nótákat vagyok hajlandó hallgatni... Diana Krall...Celine Dion... közben mérhetetlen közléskényszer... hol sms és post formájában... bocsika... az írhatnék néha visszafoghatatlan...

Hálás vagyok Nektek, hogy viszonylag jól fogadjátok.

Melankólikus hangulatomban zugló kertvárosi része felé vettem az irányt (autót akartam mosatni, ami persze nem jött össze...) és közben a Blue Christmas szólt. Akaratlanul is levettem a lábam a gázpedálról és hagytam, hogy a lendület vigye csak az kocsit. Békés ...

Blogot írni jó.

Ha ezt a drága Harle tanár úr látná, akkor azt mondaná, kipillantva a szemüvege mögül, hogy ...Annácska ez nem valami éles tüske. Ezzel nem bököd meg az olvasót... De nagy valószínűség szerint most nem tart szemmel.

Ami miatt ma újra klaviatúrát ragadtam, az többek között az, hogy vannak olyanok, akik olvassák. Vicces! Persze, tudom, hiszen most Te is olvasod, de Téged már megszoktalak. A szó ünnepi értelmében, persze. De van, amikor a sok kedves ismerős arc közé olyan is keveredik, akiről álmomban nem gondoltam volna, de nagyon örülök neki. Jó, most mondhatjátok, hogy az ember akkor ír olyan felületre, amit bárki elolvashat, ha nem furcsállja, hogy bárki elolvassa. Ez a játék a legélvezetesebb ebben. :-) 

...

Mi legyen a bevezető?

Drága Harle tanár úr előadásairól és - most már - könyvéből is tudom, hogy kell egy felütés, egy tüske. Szerintem az maga egy felütés, hogy közel négy hónap után újra itt egy bejegyzés...

Sok minden történt. Sok érdekes és még több érdektelen dolog. Ami miatt most írhatnékom - közléskényszerem - támadt, az a hangulatom. Nincs indokom és legkevésbé okom, hogy elégedett legyek a sorsommal, valahogy mégis az vagyok (most lekopogom, mert bár a babona nem katolikus erény, de biztos, ami biztos).

Ha annak idején voltam olyan önző, hogy a költözködésem okozta depressziómmal terheltelek Titeket, akkor itt az ideje, hogy most a megnyugvásomról is olvassatok. Megnyugodtam. Mi több, otthon érzem magam az új ...

Az első emlékem Róla nagyjából ezer évvel ezelőttre datálódik… Zenebutik. Ugye mindannyiunk előtt élénken él Juhász Előd mikrofonfogása és konferálása?  Őt jelentete be. Tökéletes alakjára feszült az akkoriban hiperdivatosnak számító, színes strech-ruha. Valószínűtlenül göndör haját a dal ritmusára dobálta. És bár soha nem tanultam angolul, de megértettem, hogy ez a Nő táncolni akar valakivel.

Csodálattal néztem. Genetikámból adódóan már tizenegynehány évesen is vastagabb lábam volt, mint Neki  akkor. Óriási mosolya megvillantotta kétszázhetven darab hófehér fogát… és énekelt… úgy, hogy táncolhatnékom támadt, ott a nappali – mai szemmel nézve monsturm, akkor elég menőnek ...

Sokan vádolnak azzal, hogy nem igazán – sőt egyáltalán nem – vagyok objektiv. Vállalom. Nem is akarok. Nem is tudnék. Rajongó típus vagyok és szeretek szeretni. Ennyi. Az más kérdés, hogy ennek hangot kell-e adjak, de azt majd Ti Kedveseim eldöntitek.

Az elkövetkező pár napom elég sűrű lesz, és ha van kedvetek olvasni, akkor felteszek róluk beszámolókat. Hm?

Elsőként a tegnapról. Emberek Koncert, RAM Colosseum.

Írtam róla programajánlót is és remélem volt közületek, aki megfogadta a jó tanácsot és ott volt.

Tényleg kár lett volna kihagyni!

A történet ott kezdődik, hogy igazán soha nem voltam Emberek Zenekar rajongó. Igen, van ilyen! Bármilyen meglepő is. A Berkes-t már az Emelet miatt szerettem, gyakorlatilag időszámításunk ...

Szex és New York. Alapmű. Nekünk szól. Nekünk, negyvenközeli nőknek. Nekünk, akik még nem látjuk elérkezettnek az időt, hogy élve legyünk eltemetve. Lehetünk szinglik, vagy párkapcsolatosak, a lényeg változatlan: a hasonlatosság a négy nőhöz, életciklustól függően elvitathatatlan. 

Egész hétvégén egyedül voltam itthon, így bőven jutott időm filmeket nézni. Pontosabban epizódokat. Az összeset. A két nagyfilmet is. Fellelkesülve az ott látottakon, nekiindultam a nagy magyar éjszakának.

Jó, azért ennyire nem futok még előre! Az éjszakába rohanást a - minél idősebb az ember, annál hosszabb ideig tartó - készülődés előzi meg. Volt már időtök elgondolkodni azon, hogy huszonévesen mi mindent tettünk magunkkal egy ...

Igeeeeeeen, tudom! Október óta nem írtam. Ronda, megbízhatatlan és kiszámíthatatlan blogíró vagyok. Csodálkoznék, ha ezek után bárki hűséges maradt volna hozzám...

Pedig esemény volt nem kevés. Az új ház. Az építkezés. A hangulatok. A mélypontok. Az örömök. A macska. Sok minden. De - nehezteléseteket felvállalva - ezekről majd máskor.

Most félelem van. Aggódással vegyes félelem. Anyu kórházban.

Szombat hajnalban ablakzörgetésre riadtam fel és egyből összeugrott a gyomrom. Csak baj lehet. Az volt. Anyu. A szíve.

Hogy honnan datálódik az én zsigeri aggódásom? Pontosan tudom. 1992. nyara. Érett nőként, németországi nyelvtanulásos munka előtt Apám kórházba került. Kivizsgálás mondták. Beállítják a vérnyomását. ...

Hogy miért nem írok mostanság? Egyszerű a válasz: nincs kedvem. Szinte semmihez sem.

És aki engem olvas, általában jókedvű, jóhangulatú írásokhoz szokott. Olyat asszem most őszintén nem tudok... :-)

Persze vannak jobb és vannak rosszabb napok. Tudom mindenkinek nehéz az élete, nem akarok panaszkodni, mert sokan vannak körülöttem, akik szeretnek, akik segítenek, akiknek a kezét bármikor megfoghatom. De ezt az egészet akkor is egyedül kell csinálnom. Van társam. Türelmem nincs. Semmihez sem. És ez lassan a betegesség határát súrolja. 

Házat eladni a mai piaci környezetben csoda. Két házat eladni, isteni segítséggel lehet csak. Nekem sikerült. Vettem másikat. Segítséggel felújítom, és Anyu új lakrészt kap. De mégsem tudok örülni. ...

Mielőtt az élményanyag egy része elfelejtődik, inkább leírom mi is volt még ezen a mosolygós kedden.

Ott tartottunk, hogy a Liszt Ferenc téren üldögéltünk Bébikémmel és majszoltuk az elénk tett étket és folyamatosan kuncogtunk. Közben persze ezerágra sütött a nap. Biztosan Nektek is volt olyan pillanat az életetekben, amit jó lett volna megállítani, mert éppen nem fájt semmitek, éppen nem haragudtatok senkire vagy éppen sikerült elfelejteni a svájci frank-forint árfolyamot. Ez ott nagyjából dél körül, olyan volt. És bennünk volt az a nagyszerű érzés, hogy nem kell rohanjunk. Bébikém srácai üdülnek, az én munkahelyemről elengedtek, úgyhogy miénk volt a világ.

És a nap sütött... Ennek azért később lesz jelentősége.

Ebéd utáni ...

Március óta nem írtam. De beszéltem helyette sokat, hiszen ismertek. Az elmúlt - blogtalan időszakban - volt millió élmény. Pozitív és negatív is...  De az élet alapvetően nem túl bonyolult, csak ha mi magunk azzá tesszük.

De tegnap kicsit megállt a világ. Pontosabban kicsit visszafelé forgott. Hogy miért? Türelem! Először a barátságról: nyilván unalmas olvasni, de nekem nagyon fontos lények Ők. Nincs túl sok. Egészen pontosan egy kezemen meg tudom számolni és nem is kell hozzá minden ujjam. Nagyon kedves ismerőseim vannak. Akinek szeretem a mosolyát, érdekel az életük. De a Barát, az más. Az múlt, jelen és jövő. És innen kezdődik a tegnapi nap...

Június közepe. Főnököm szabadságon. Cincogok. Engedéllyel. Rövid értekezés a fb ...

 Tehát egy kényelmesnek egyáltalán nem mondható pályaszállással a hátunk mögött, irány a lejtő. Irány a lejtőőőőőőőőőőőőőő???? Hát ez az!!! Abban a felszerelésben???? A cipő (jelzem az inkvizíció során találhatták fel, nem kérdés) minden volt csak nem komfortos. Mint egy birodalmi lépegető, úgy közelítettem meg a pályát, mindeközben cipelni kellett a léceket (amik folyton kettécsúsztak) és a botokat is. Ez utóbbi - mint később rájöttem - arra lehet jó, hogy messziről észreveszik, ha a szakadékól kalimpálok velük. Nőiességem utolsó foszlányait ott valahol hagytam el. 

És ami a legbosszantóbb volt, körülöttem csupa kipirult, mosolygó arcú embert láttam, akik ezt az egészet ...

 Istenem... Aki véletlenül beleolvas - ismeretlenül - ebbe a blogba az azt fogja képzelni, hogy egy végtelenül lusta lény írja. És tényleg! Nincs mentségem. Az életem eddigi 37 éve alatt aerobicoztam otthon és teremben, step aerobicoztam, thai chi-ztam, korcsolyáztam, kondiztam személyi edzővel és nélküle és síeltem is. Jelzem a felsorolásban az egyszerottvoltaméssohatöbbet sportok is szerepelnek. 

Igen, ilyen például a havas lejtőkön két léccel és két bottal való siklás (egyeseknek síelés). Engem zavart mindkettő, de erről később.

Életem egyetlen ilyetén kültéri elfoglaltsága Franciarországhoz és II. Férjemhez I. Temesvári Péterhez köt. Ő valamilyen oknál fogva, kapcsolatunk egy bizonyos időszakában meg volt győződve arról, ...

Tudom, a síelésről ígértem írni... Meglesz! Becs'szó! Vasárnap azonban egy olyan rendezvényen voltam, ami papírt (blogbejegyzést) követel.

Azt, hogy folyamatosan rajongok valamiért/valakiért, azt már tudhatják, akik olvasnak. Valószínűleg így születtem. Erős a kötődésem. Akit egyszer megszerettem, ki kell hogy tépjék belőlem, mert az idő múlásával a részemmé válik.

Első zenei idolom Fenyő Miklós volt, vele együtt persze a Hungária is. 1981. Táncdalfesztivál. Bárányani 7 éves.

Nyilván a nemi identitásom kezdete is valahol erre az időszakra tehető, hisz pontos emlékeim vannak, hogy az a furcsahajú, napszemüveges "bácsi" már igenis tetszett nekem... Elkapott a Limbó-láz. Semmi sem mutatja ezt jobban, mint az, hogy órákig kellett ...